2011. március 23., szerda

Moszkva lakossága

A mai Moszkva területe már a neolitikumban is lakott volt, az első települések több mint 3000 évvel ezelőtt jelentek meg a Moszkva folyó partján.

Moszkva lakosságának változása

Moszkva lakossága jelenleg 10,5 millió. Az európai városok között Moszkva lakossága növekszik a legdinamikusabban, 1994 és 2004 között a lakosság lélekszáma 15%-al nőtt annak ellenére, hogy Oroszország lakossága csökken. Emellett még 3-4 millióan ingáznak a közeli településekről, és körülbelül egymillióra teszik a külföldiek számát.

Az utóbbi időben a város jelentős etnikai változásokon ment keresztül. Az oroszok aránya egyre csökken, evvel együtt nő a posztszovjet térségből érkező bevándorlók aránya. Bár a bevándorlók közülük csak az ukrán 2,4% , tatár 1,6% és az örmény 1,1% etnikum haladja meg az egy százalékot, mellettük csaknem 10% -ot tesz ki a különböző muzulmán eredetű népesség.
Piac Moszkvában

A kereszténység az uralkodó vallás Moszkvában, ezen belül is a legnépszerűbb az orosz ortodox egyház, melynek vezetője a moszkvai pátriárka, ezért Moszkvát az ortodox kereszténység fővárosának is hívják. Bár 1918-ban Oroszország világi állam lett és az egyházak elvesztették a társadalmi pozíciójukat, a Szovjetunió felbomlása óta a vallásosság egyre népszerűbb. Mivel a muszlim népesség 1,5 milliós, négy mecset is található a városban. Az ötödik mecset építése egyelőre viták kereszttüzében áll, ezért annak építését leállították.

Ima Moszkva legnagyobb mecsetjében

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A megjegyzésekhez nem szükséges regisztráció.